A karácsonyra való készülődés biztonsága, és az áldozattá válás elkerülése érdekében szeretnénk felhívni a figyelmet az ünnepi időszakban előforduló főbb bűncselekményekre, és azok megelőzésének lehetőségeire.
1. A sokak által látogatott áruházakban, piacokon, karácsonyi vásárokban, illetve a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön főként alkalmi és zseblopások előfordulására lehet számítani.
• Ezeken a helyszíneken az emberek általában nem figyelnek fel rá, nem gondolják szándékosnak, ha valaki hozzájuk ér, nekik ütközik, esetleg meglöki őket, ráadásul a tömegben a tolvajok is gyorsabban el tudnak tűnni. A zsebtolvajok másik módszere, hogy valamilyen indokkal megszólítják a kiszemelt áldozatot (információkérés, rosszullét színlelése, régi ismerősként való fellépés stb.), elterelve annak figyelmét. A célszemély kiválasztásánál szempont lehet az is, hogy az illető figyelmét leköti valami, például nézelődik, válogat az áruk között…
Felkeltheti a tolvajok figyelmét a földre letett csomag, a külső kabátzsebben, nadrág farzsebében, nyitott kosárban, szatyorban látható módon elhelyezett tárca, az egyszerűen kinyitható, kicipzározható táska, hátizsák. Értéktárgyaink, irataink megfelelő elhelyezése mellett azzal is megnehezíthetjük a tolvajok dolgát, ha a nálunk lévő táskát biztonságos módon, a test előtt vagy a hónalj alá szorítva viseljük.
ATM-ből történő készpénzfelvételkor ügyelni kell rá, hogy mások ne figyelhessék meg PIN-kódunkat (ha valaki nem tudja megjegyezni a bankkártya PIN-kódját, az a felírt számot mindenképpen a kártyától elkülönítve tárolja). A bankkártyát, a felvett készpénzt, esetlegesen a tranzakcióról készült bizonylatot minél hamarabb tegyük el biztonságos helyre.
• Az alkalmi lopások megelőzése érdekében a kabátot, táskát, pénztárcát soha ne hagyjuk őrizetlenül (ne maradjon felügyelet nélkül a bevásárlókocsiban vagy a pulton sem). Ha lehetőség van rá, válasszuk az értékmegőrzőt, ami több áruházban ingyenesen is igénybe vehető. Tömegközlekedési eszközökön előfordulhat, hogy az elbóbiskoló utas felébredve már csak hűlt helyét találja a zsebében lévő telefonnak, pénztárcának, a maga mellé vagy a kalaptartóra tett táskájának, felakasztott kabátjának, tehát erre is figyelni kell.
• A gépjárműfeltörések elkerülése szempontjából fontos, hogy az őrizetlenül hagyott autóban – főleg látható helyen – ne maradjon semmilyen csomag. A megvásárolt árut még becsomagolt állapotban sem ajánlatos a parkolóban álló jármű utasterében hagyni, mert a tapasztalatok szerint bármilyen tárgy, akár egy üresen ott hagyott szatyor, doboz is felkeltheti a tolvajok érdeklődését. Ha már bepakoltunk a kocsiba, lehetőleg ne menjünk vissza az üzletbe, adott esetben egy felnőtt családtag maradjon az autónál.
Ha az autóból való kiszálláskor valaki odalép hozzánk és kérdez vagy kér valamit, először zárjuk be a gépjárművet, mert amíg mi az adott illetővel beszélünk, esetleg egy másik személy észrevétlenül kiemelheti a kocsiban lévő táskát vagy egyéb tárgyakat.
2. Az ünnepi időszakban megszaporodhat a csalások, trükkös lopások száma is. Az elkövetők leggyakrabban adománygyűjtésre, ajándék vagy valamely családtag által megrendelt csomag kézbesítésére hivatkozva kérnek pénzt a kiszemelt, főleg idős személyektől, illetve ilyen ürüggyel jutnak be az ingatlanba, ahol a sértett figyelmét elterelve kikutatják a készpénzt, értékeket. Ennek megelőzésére lehetőleg ne engedjünk be idegent a lakásba, és csak akkor fizessünk a kézbesített áruért, ha meggyőződtünk róla, hogy azt valóban környezetünkből rendelte meg valaki. Egyéb esetben – például telefonon – próbáljuk leellenőrizni, hogy a látogató valóban onnan és olyan céllal jött -e, mint mondja.
Házalóktól lehetőség szerint ne vásároljunk, mert nem biztos, hogy azt az árut kapjuk, amit szeretnénk, ráadásul garancia sem jár az ilyen termékekhez.
3. Mivel az ünnepeket sokan nem otthon töltik, az ingatlan védelme érdekében a mechanikus illetve elektronikus vagyonvédelmi eszközök alkalmazása mellett meg lehet kérni egy rokont, közelben lakó barátot vagy megbízható szomszédot, hogy ürítse ki rendszeresen a postaládát, esetleg engedje fel illetve le a redőnyöket, azt a látszatot keltve, hogy a lakás nem üres. Ebben egyébként segítségünkre lehet néhány viszonylag egyszerű technikai eszköz, például egy időkapcsoló (használatával időzítetten ki- és bekapcsolhatók a kiválasztott elektromos készülékek) vagy TV-szimulátor is.
Emellett rendkívül sokféle – például SIM kártyával működtethető, akár CO-érzékelő vagy tűzjelző készülékkel is összeköthető, veszélyhelyzetben üzenetet küldő vagy a tulajdonost felhívó – riasztó segítheti az otthon biztonságának védelmét. Ezekkel kapcsolatban érdemes az interneten tájékozódni, illetve kikérni a biztonságtechnikával foglalkozó szakemberek véleményét.
Amennyiben bármilyen jogsértést tapasztalnak, hívják a 112-es segélyhívó számot!