A falugazdász tájékoztatója.

Tisztelt Termelők !

A koronavírus járvány miatt jelenleg az ügyfélfogadás a korlátozó intézkedések elrendeléséig a megszokott rendben zajlik, de továbbra is érvényben maradnak vírus terjedését megelőző rendelkezések : arcmaszk használata, létszám korlátozása az ügyfélvárakozóban . A kis alapterületű ügyfélvárakozó helyiségek és a közeledő hűvösebb időjárás miatt az ügyintézés előtt célszerű a telefonos egyeztetés.

A személyes jelenlétet nem igénylő ügyintézésre továbbra is lehetőség van, ezért célszerű a telefonos egyeztetés.

            Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos tudnivalók

Az őstermelői igazolvány kiállításának , bevonásának és érvényesítésének a szabályai esetében jogszabály módosítások várhatóak. A Tervezet szerint a 2020-ban hatályát vesztő igazolványok 2021.január 1-től automatikusan betétlap nélkül is érvényesek lesznek. Lapzártáig nem érkezett információ a módosításról, de az érvényesítéssel kapcsolatos eljárásrend fel van függesztve, tehát előre mutató hatállyal a korábban közöltekkel ellentétben egyenlőre nem érvényesíthetők az igazolványok. Bővebb információt remélhetőleg a következő számban tudok közölni.

A 2020. évi Egységes kérelmekkel kapcsolatos tudnivalók :

A kérelmek módosítására október hónapban korlátozottan, az esetek egyedi megbeszélése után telefonon is lesz lehetőség .

A másodvetésű növények ültetését, vetését szeptember 30-ig lehetett bejelenteni. Ettől az évtől az ellenőrzési gyakorlat meg fogja követelni a másodvetésű növények betakarítási idejének a bejelentését is.

A támogatási kérelmek ellenőrzése, valamint a parlagfű és egyéb gyomos területek ellenőrzése a fagyokig folyamatos, kérek mindenkit ennek figyelembe vételére, mert adott esetben a parlagfüves területek következménye lehet a teljes támogatási összeg megvonása.

A zöldségfélék, a szálas fehérje növények termeléshez kötött kiegészítő támogatást igénylő gazdáknak a 2020-as évre is gazdálkodási naplót kell vezetni, mely az Internetről is letölthető, de nálam is beszerezhető. A formátuma a tavalyi évhez képest nem változott

Változás az előző évhez képest: A zöldségfélék,  az ipari zöldségnövények ( burgonya ) és a szálas fehérjenövények ( lucerna ) termeléshez kötött kiegészítő növényalapú támogatását igénylő termelőknek adatszolgáltatási kötelezettségük keletkezett. A MÁK Adatváltozás felületén meg kell adni növényfajonként a szaporítóanyag vásárlás dátumát, bizonylatszámot , szaporítóanyag mennyiségét és a LOT számot . Ha ez utóbbit nem tartalmazza a számla, akkor a csomagoló anyagról kell leolvasni ezt az azonosítót. A kérésem, hogy aki még nem hozta be nekem a kért adatokat, mihamarabb juttassák el nekem, mert a MÁK a szükséges adatok hiányában el fogja utasítani a kiegészítő támogatásokat

A tavaszi fagykárt, jégverést stb szenvedett termelők, akinek a Kormányhivatal megállapította a tábla szinten a 30 %-os kiesést , november 1 és 30 között kell benyújtani a Kárenyhítési kifizetési kérelmet. Ehhez a szükséges információ a korábbi évekhez hasonlóan a károsodott kultúrából az idei évi termésmennyiségi adatok.

            Az Agrárkamarai tagdíjbevallással és tagdíjfizetéssel kapcsolatos információk:

Az Alapszabály módosítása következtében a tagdíjfizetés 2020-as évben  október 1 és 30 között lesz lehetséges, a tagdíjsávok nem változnak.

A tagdíj alapja az előző évek gyakorlatától eltérően a 2018-as év lesz, tehát a 2018-as év árbevétele alapján kell majd a tagdíjat fizetni. Minden érintett tag megkapta az értesítő levelet. Azok a termelők, akiknek a 2018-as évi árbevételük 600.000 Ft alatt volt, a 2.000 Ft-os csekket kell befizetni.

600.000 Ft feletti árbevétel esetén az értesítő levélben leírtak alapján Kamara elkészíti a tagdíjbevallást, melyet a NAK honlapján az E-Irodában lehet jóváhagyni, valamint a megadott számlaszámra kell utalni október 31-ig a megfelelő tagdíj összeget ( Jellemzően a 600.000 Ft és a 10.000.000 Ft árbevétel sávba eső termelőknek 5.000 Ft ). Az október 31-ig befizetett összeg esetében a tagdíjbevallás automatikusan jóváhagyottnak fog minősülni. Kérdés esetén kérem egyeztessenek, ha személyesen jönnek, hozzák el az őstermelői kártyájukat.

            Az őstermelői igazolványok, a családi gazdaságok változásaival kapcsolatosan, illetve a Kárenyhítési támogatások aktualitásaival kapcsolatosan a járványügyi helyzet aktuális rendelkezéseit figyelembe véve November 4-én szerdán Forráskúton 16 órától a régi COOP ABC épületében, Zsombón pedig november 6-án pénteken 16 órától a Művelődési Házban tájékoztató előadást tervezek tartani, melyre minden érdeklődőt tisztelettel várok.

Az aktuális pályázati lehetőségek ( Jelenleg nyitott a Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése !!!)   a www.szechenyi2020.hu , www.fvm.hu , , a www.mvh.gov.hu és a www.nak.hu honlapokon megtalálhatók, kérem figyeljék ezeket az oldalakat is

 

 

A telefonszámom : 06-30/337-2520

E-mail címem: gyuris.ferenc2@nak.hu

Facebookon / Messengeren is elérhető vagyok Gyuris Ferenc néven, ide is küldhetnek képeket.

 

Tisztelettel: Nemzeti agrárgazdasági Kamara