Tisztelt Termelők !

A 2022-es területalapú támogatások , a gázolaj jövedékiadó-visszatérítéssel kapcsolatos információk, valamint az Elektronikus permetezési napló vezetésével kapcsolatos információk az előző számokban szerepelnek.

2023 Január 1-től az Agrárkamarai ügyintézésnél is bevezetésre kerül az elektronikus közigazgatási ügyintézés . Ennek keretében az első lépésként minden ügyféllel egy meghatalmazást kell készíteni. Enélkül a 2023. évi Egységes kérelmet nem tudjuk benyújtani ,az új támogatási jogcímekhez már mindenképpen szükséges az új meghatalmazás megléte. Ennek elkészítéséhez hozzák magukkal az érvényes e-mail címüket és  a MÁK-tól ( korábbi MVH) kapott jelszót. Az a kérésem, hogy akik még nem jelentkeztek be az ügyintézésre, időpont egyeztetés céljából keressenek !

            2023-as évtől új költségvetési időszak kezdődik , melynek része az agrártámogatási rendszer átalakulása. Az AM a 2023-tól induló közös agrárpolitika (KAP) keretében a környezeti, klímavédelmi és biodiverzitás szempontjából értékes területeknél is elérhetővé teszi a mezőgazdasági területek után fizetendő alaptámogatást . a közvetlen területalapú támogatásra jogosult területek körének bővítése hatékonyan járul hozzá a mezőgazdasági területek talajállapotának, mikroklímájának, vízháztartásának javításához, illetve a kapcsolódó élőhelyek sokszínűségének növeléséhez.

Az első pillérben az Egységes Kérelem 2023. évi változási a következő:

A; Alapszintű jövedelemtámogatás,

összege kb. 147 Euro/hektár , minden termesztett kultúrára igényelhető, kötelező eleme lesz a kondicionalitás . Ismert elemeket tartalmaz, melyben a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ ) és a Jogszabályban Foglalt Gazdálkodási Követelmények (JFGK)feltételeit már eddig is betartottuk, néhány új, de jelentős elemet fog tartalmazni. Ezek a következők :

1; HMKÁ 1 Állandó gyep fenntartása az állandó gyep mezőgazdasági területhez viszonyított aránya alapján: Az előírás esetében gazdaság szintű kötelezettség nincs, országos szinten kell megőrizni az állandó gyepterületeket a 2018-as referenciaarányhoz képest. Ez az arány legfeljebb 5% -kal csökkenhet

2; HMKÁ 2 Vizes élőhelyek és tőzeges területek védelme

3; HMKÁ 3 – A szántóföldi tarlóégetés tilalma, kivéve növény-egészségügyi okokból

4; HMKÁ 4 – Vízfolyások mentén védelmi sávok kialakítása: A vízvédelmi sávokra vonatkozó előírások hozzájárulnak a vízszennyezés elleni védelemhez, vizeink minőségének megőrzéséhez, mely közös érdek. Nem juttatható ki műtrágya, szervestrágya és növényvédőszer a felszíni vizek,vízfolyások partvonalától mért 5 méteres sávban

5; HMKÁ 5 – Talajművelés, a talajromlás és erózió kockázatának csökkentése,

6; HMKÁ 6 Minimális talajborítás a csupasz talaj elkerülése érdekében a legérzékenyebb időszak(ok)ban : Fenn kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után,

  • őszi kultúra vetésével vagy
  • a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével

7; HMKÁ 7 Szántóföldi vetésforgó : A vetésváltásra vonatkozó előírások hozzájárulnak a talajpotenciál megőrzéséhez, valamint a helyes növényi sorrend kialakításával csökkenthető a növényvédőszerek felhasználása. A vetésváltás tehát nemcsak növényvédelmi, növényegészségügyi szempontból fontos, hanem a talaj védelméhez fűződő jótékony hatás is nyomon követhető.

8; HMKÁ 8 – Nem termelő területek és tájképi elemek minimálisan előírt aránya szántóterületeken. Valamennyi mezőgazdasági terület tekintetében a tájképi elemek megőrzése : gazdaság szintjén a szántóterület legalább 4%-a nem termelési célú terület vagy tájképi elem legyen, beleértve a parlagon hagyott földterületeket is.

9; A HMKÁ 9 előírása szerint a Natura 2000 gyepterületek felszántása, a gyepek feltörése tilos.

B;Új elemként jelenik meg az újraosztott támogatás,

10 hektárig kb. 80 Euro/hektár, 10 és 150 hektár között a 10 hektár feletti részre 40 Euro/hektár.

10 Hektár alatti gazdaságok esetében az alaptámogatásból, valamint az újraelosztási támogatásból származó összegek alapján , ha nem kívánnak gazdálkodási naplót vezetni, a támogatás összege az előző évekhez képest érdemben nem fog változni. 10 hektár feletti gazdaságméret esetén célszerű átgondolni az önkéntes elemek vállalását is

C;Új elemként jelenik meg az Agroökológiai program, mely a környezetvédelmi és biodiverzitás megőrzési elemeket tartalmazza. Ez önkéntes választáson alapul, de ha valaki vállalja a teljesítést, akkor a teljes gazdaságra kell ezeket vállalni . Összege kb.81 Euro/ hektár . Vállalás esetén művelési áganként 2 pontértékű vállalást kell teljesíteni, melyet az alábbi táblázatban vázolnék fel :

Választható gyakorlatok Pont
A) Szántó földhasználati kategória esetén választható gyakorlatok  
A1. Talajtakarás szántóterületeken 1
A2. Növénytermesztés diverzifikációja 1
A3. Ökológiai jelentőségű területek kijelölése 2
A4. Táblaméret korlátozás 1
A5. Méhekre veszélyes szerek használati tilalma szántón 1
A6. Karbamid műtrágya használat szántóföldi területen 1
A7. Mikrobiológiai készítmények alkalmazása szántóföldi területen 2
A8. Talaj/növénykondíciónáló szerek alkalmazása szántóföldi területen 1
A9. Forgatás nélküli talajművelés 2
B) Gyep földhasználati kategória esetén választható gyakorlatok
B1. Gyepek megőrzése 1
B2. Pásztorló vagy szakaszos legeltetés 2
B3. A gyepek legalább évi egyszeri kaszálása 1
B4. Kizárólag alternáló kasza használata 2
C) Ültetvény földhasználati kategória esetén választható gyakorlatok
C1. Mikroöntözési technológiák alkalmazása az ültetvényterület legalább 50 %-án 2
C2. Méhekre veszélyes szerek használati tilalma ültetvényekben 1
C3. Biológiai ágensek alkalmazása ültetvényekben 2
C4. Mikrobiológiai készítmények alkalmazása ültetvényekben 2
C5. Talaj/növénykondíciónáló szerek alkalmazása ültetvényekben 1
C6. 12% alatti lejtésű területeken az ültetvények talajtakarása mulcsozással, egyéves sorköztakaró növények termesztésével 1
C7. Ültetvények talajtakarása évelő kultúrák fenntartásával vagy gyepesítéssel 2
C8. Karbamid műtrágya használat ültetvényekben 1

 

További kötelezettség, hogy a gazdaság egészére nézve elektronikus gazdálkodási naplót kell vezetni, s a vállalt feltételeket be kell tartani

Megmarad a termeléshez kötött növény és állatalapú támogatások rendszere, de lesznek benne változtatások.

Az anyajuhtartás támogatása 2023-tól az Egységes Kérelem keretein belül június 9-ig kell benyújtani, a jogosult állatok ENAR számai megszemélyesített formában a kérelem ben szerepelni fog.

Az anyatehéntartás támogatása, a Hízottbika tartás támogatása, valamint a Tejhasznú tehéntartás támogatása szintén megszemélyesített formában jelenik meg, azaz tartalmazni fogja az ENAR rendszer szerinti jogosult, vagy jogosultnak vélt egyedeket. A kérelem beadása előtt mindenképpen egy előzetes ellenőrzés szükséges.

Új elemként jelenik meg a Történelmi bázisjogosultságon alapuló kiegészítő támogatás az Extenzifikációs szarvasmarhatámogatás, a Hízottbika tartás támogatás és a Tejtámogatás a tejhasznú szarvasmarha támogatás esetében. Ezen jogcímeknél a 2018. évi szarvasmarha létszám lesz a bázisjogosultság alapja.

Növényalapú támogatások esetében a Termeléshez kötött zöldségfélék támogatása, a szálas fehérjenövények támogatása, valamint az ültetvények extenzív illetve intenzív támogatása az előző évekhez hasonlóan megmarad, zöldségfélék esetében a fémzárolt szaporítóanyag beszerzését igazoló számla és a fémzár szám szükséges. Sajnos az ipari zöldségfélék kiegészítő támogatásai közül a burgonya kikerült, erre a növényre nem igényelhető semmiféle kiegészítő támogatás. Egy fontos elem, hogy a termeléshez kötött növényalapú támogatások esetében a víz-keretirányelv egyes elemeinek végrehajtását illetően meg kell felelni az öntözési célú vízkivételre vonatkozó engedélyezési eljárások szabályainak (azaz vízjogi engedéllyel kell jelen állás szerint rendelkezni ) !!!

A generációváltást elősegítve a területalapú támogatáshoz kötődő fiatal gazdák támogatásának az összegét jelentősen meg fogják emelni, mintegy 157 Euro/hektárra. Új elemként jelenik meg, hogy szakmai végzettséggel kell rendelkezni, vagy legalább két éves mezőgazdasági gyakorlattal.

Az Egységes Kérelem benyújtási határideje változott: 2023 június 9. Eddig kell bejelenteni az összes használt területet, s a szükséges csatolandó mellékleteket is eddig kell feltölteni.

Fontos változás továbbá, hogy a tervezett másodvetéseket az eddig megszokott módon szintén június 9-ig be kell jelenteni, az Államkincstár csak ebben az esetben tudja figyelembe venni a bejelentést

A második pillér továbbra is a beruházások és a fejlesztések támogatására fordítható elemeket fogja tartalmazni.

Megjelenik majd a gazdaságátadási támogatás, és a mezőgazdasági kisüzemek fenntarthatóságának fejlesztésére fordítható támogatás is.

.Igény esetén a rendelkezésemre álló tájékoztató előadások , információk , rendelet tervezetek anyagait elektronikus úton el tudom küldeni a megadott e-mail címükre.

A munkánk elszámolásához elektronikus úton történő rögzítésre van szükség, az a kérésem, hogy az ügyintézésre telefonjaikat hozzák magukkal

 

A telefonszámom : 06-30/337-2520

E-mail címem: gyuris.ferenc2@nak.hu

Facebookon / Messengeren is elérhető vagyok Gyuris Ferenc néven.

Kérdések esetén állok rendelkezésükre.

 

Az aktuális pályázati lehetőségek a www.szechenyi2020.hu , www.fvm.hu , , a www.mvh.gov.hu és a www.nak.hu honlapokon megtalálhatók, kérem figyeljék ezeket az oldalakat

                                                                       Tisztelettel : Nemzeti Agrárgazdasági Kamara