A falugazdász tájékoztatója

Tisztelt Termelők !

A koronavírus járvány miatti rendkívüli munkarend feloldásra került, az ügyfélfogadás július 6-tól visszaáll a megszokott rendbe. Továbbra is érvényben maradnak vírus terjedését megelőző rendelkezések ( arcmaszk használata, létszám korlátozása az ügyfélvárakozóban ).

A személyes jelenlétet nem igénylő ügyintézésre továbbra is lehetőség van, ezért célszerű a telefonos egyeztetés.

Két fontos aktualitást emelnék ki:

            Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos tudnivalók

Az őstermelői igazolvány érvényességének és hatályosságának a tudnivalói az előző számokban szerepelnek, az érvényesítéshez személyes ügyintézés és személyes jelenlét szükséges ! Ebből a célból mindenképpen egyeztessenek időpontot velem.

A 2020. évi Egységes kérelmekkel kapcsolatos tudnivalók :

A kérelmek módosítására  az esetek egyedi megbeszélése után telefonon is lesz lehetőség .

A másodvetésű növényeket az eddigi gyakorlat szerint a vetés/ ültetéstől számított 15 napon belül be kell jelenteni. Ettől az évtől az ellenőrzési gyakorlat meg fogja követelni a másodvetésű növények betakarítási idejének a bejelentését is.

            Ha az idei év során elemi kár ér bárkit, a káresemény bekövetkeztétől számított 15 napon belül azt be kell jelenteni az MKR elektronikus felületén. A gabonafélék esetleges aszálykárának a bejelentésére legkésőbb az aratás megkezdése előtt 15 napig van lehetőség.

A zöldségfélék, a szálas fehérje növények termeléshez kötött kiegészítő támogatást igénylő gazdáknak a2020-as évre is gazdálkodási naplóz kell vezetni, mely az Internetről is letölthető, de nálam is beszerezhető.

A gyümölcsültetvények termeléshez kötött kiegészítő támogatását igénylő gazdákkal a korábbi évek gyakorlatának megfelelően helyszíni szemle jegyzőkönyvet kell kitöltenünk, ahol a hektáronkénti tőszám , beállottság , ültetvény kora kerül meghatározásra, illetve leigazolásra. Az érintett termelőket telefonon keresztül keresni fogom.

Változás az előző évhez képest: A zöldségfélék,  az ipari zöldségnövények ( burgonya ) és a szálas fehérjenövények ( lucerna ) termeléshez kötött kiegészítő növényalapú támogatását igénylő termelőknek adatszolgáltatási kötelezettségük keletkezett. A MÁK Adatváltozás felületén meg kell adni növényfajonként a szaporítóanyag vásárlás dátumát, bizonylatszámot , szaporítóanyag mennyiségét és a LOT számot . Ha ez utóbbit nem tartalmazza a számla, akkor a csomagoló anyagról kell leolvasni ezt az azonosítót. Lehetőség szerint ezeket az adatokat telefonon, vagy elektronikusan jelezzék nekem , vagy egyeztetés alapján személyesen hozzák be a bizonylatokat. A határidő augusztus 5 , kérem, az érintett termelők jelentkezzenek !

            A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a 27/2020-as AM Rendelet alapján a zöldségfélék termesztésével, a tej- és húshasznú tehéntartással, valamint az anyajuhtartással foglalkozó gazdáknak lehetőségük lesz átmeneti támogatás igénylésére ! ! !

A támogatás igénylésének az alapja a 2019. évi jóváhagyott zöldségterület, illetve állatlétszám.

A támogatás finanszírozására keretösszeg áll rendelkezésre, melynek mértéke maximálisan zöldségfélék esetében 35.500 Ft/ha, húshasznú tehenek esetében 4.000 Ft/db, tejhasznú tehenek esetében 8.500 Ft/db, Anyajuh esetében 1.200 Ft/db.

A támogatás igénylését 2020 július 13-tól 27-ig lehet elektronikusan ügyfélkapun keresztül benyújtani, mindenképpen szükséges lesz az Államkincstártól ( MVH-tól ) kapott jelszó !

Sajnos a burgonya nem szerepel a támogatott növények között.

Erre a támogatásra rövid idő áll rendelkezésre, mindenképpen egyeztessenek időpontot !!

 

Az ügyfélfogadási rend július 6-tól a következő:

Hétfő                          8.00-16.00 Zsombó

Kedd és Szerda           8.00-16.00 Forráskút

Csütörtök                    13.00-16.00 Forráskút ( Amennyiben nincs értekezlet és egyéb ügyintézés , úgy 8 órától ezen a napon is Forráskúton vagyok )

Péntek                                     8.00-12.00 Zsombó

 

A telefonszámom : 06-30/337-2520

E-mail címem: gyuris.ferenc2@nak.hu

Facebookon / Messengeren is elérhető vagyok Gyuris Ferenc néven, ide is küldhetnek képeket.

 

Tisztelettel: Nemzeti agrárgazdasági Kamara