Utoljára frissítve:  2024. február 16.

Borostyán Étterem

 

A 2000-ben megépült étterem üzemeltetését 2004 augusztusáig magánvállalkozók látták el. Ezt követően, a Tátika kht üzemeltetése alá került.

 

   

Alapfeladatuknak tekintik az Általános Iskola tanulóinak, valamint településünk idős korosztályának étkeztetését, amely 2004 őszétől kibővült az óvodás gyermekek ellátásával. Erre azt követően került sor, hogy az Óvodakonyhát az étteremhez csatolták. Bevezetésre került a HACCP minőségbiztosítási- és egy Komplett Higiéniai rendszer. Alaprendeltetésükön kívül vállalják betérő vendégeink számára a napi menü- és a’ la carte étkezést, ezen túlmenően lehetőség van baráti- családi- üzleti rendezvények lebonyolítására is. Minderre a teraszon kívül három elkülöníthető terem áll vendégeik rendelkezésére: a Konferenciaterem 40 fő, Nagyterem 70 fő és Galéria: 25 fő befogadóképességgel. Dohányzó vendégeik számára a konferenciaterem áll a rendelkezésre, hétköznaponként 1400 órától, valamint hétvégén teljes nyitvatartási időben.

Széles étel- és italválasztékukkal mindenki megtalálja a saját ízlésének leginkább megfelelőt, a hagyományos magyaros ízeken kívül, kímélő ételeikkel kívánják kielégíteni minden vendégük igényeit.

Kínálatuk, valamint a heti menü megtekinthető a www.borostyanetterem.net címen.

Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 11-21 óráig

Az étterem elérhetőségei:

6793 Forráskút, Petőfi Sándor u. 3/a

Telefon: 62/287-118

e-mail: borostyanetterem@forraskut.hu

Reklámfilm megtekintése az étteremről és a szállásokról

 

Szálláslehetőség

Diák- és magánszállás

Forráskút egy 2200 lakosú Szegedtől 25 kilóméterre fekvő település. A község egy ifjúsági szállással és egy magánszállással gyarapodott a közelmúltban. A diákszállás (hostel) a Borostyán Étterem tetőterében, a magánszállás pedig az orvosi rendelő tetőterében került kialakításra. Ide várjuk a kiránduló osztályokat, általános-, és középiskolásokat, ifjúsági csoportokat átutazó vagy üdülni vágyó vendégeinket. A diákszállás, magánszállás és a z étterem is ellátott légkondícionáló berendezéssel. Az Étterem alkalmas még konferenciák, képzések, lebonyolítására, valamint baráti társaságok és családok fogadására is.

Diákszállás: 32 fő befogadására alkalmas

  • 1- es szoba 2 fő
  • 2- es szoba 8 fő
  • 3- as szoba 8 fő
  • 4- es szoba 8 fő
  • 5- ös szoba 6 fő
  • központi fűtés
  • minden szoba rendelkezik saját szekrénnyel
  • ágynemű
  • törölköző
  • WIFI internet
  • közösségi tér asztallal, székekkel
  • közösen használható hűtőszekrény
  • közös kábeltelevízió (LCD)
  • férfi és Női WC
  • Férfi és Női tusoló, 3 fős
  • klímaberendezés
  • mozgáskorlátozottaknak is könnyedén megközelíthető
  • reggeli, ebéd és vacsora megoldott az étteremben

 

   

Magánszállás: 12 fő befogadására alkalmas

  • 1-es szoba 2+1 fő (francia ágyas)
  • 2-es szoba 2 fő
  • 3-as szoba 3 fő
  • 4-es szoba 4 főközponti fűtés
  • pótágyazható, ágyneművel, törölközővel ellátott szobák
  • a szobák külön fürdőszobával rendelkeznek
  • közös, jól felszerelt konyha
    • mikrohullámú sütő, gáz tűzhely
    • hűtőszekrény
    • tányérok, edények, étkészlet
  • klimatizált
  • közös nappali
  • közösen használható erkély
  • Zárt parkoló az udvarban
  • Füvesített, parkosított udvar, amely alkalmas labdajátékokra
  • Grillezési, sütögetési lehetőség az udvaron biztosított
  • az udvaron sátor állítási lehetőség
  • kábeltelevízió minden szobában (LCD)
  • közös kábeltelevízió (LCD)
  • WIFI Internet
  • reggeli, ebéd és vacsora megoldható a 10 percre levő Borostyán Étteremben

 

   

A szabadidő hasznos eltöltésére számos lehetőség kínálkozik a faluban, a sportpályán, vagy az iskola újonnan épült tornacsarnokában:

  • foci, lábtengó, kosárlabda, kézilabda, tollaslabda, tenisz
  • sétakocsikázás lovas fogattal a településen
  • horgászati lehetőség a horgásztónál
  • lovaglási lehetőség
  • grillezési lehetőség
  • kemencelátogatás, sütögetés
  • üvegfestés, tűzzománc, internetezési lehetőség a Művelődési Házban
  • quadozás
  • hindu templom látogatás
  • pincelátogatás, borkóstolás

Előre összeállított programterveket tudunk felkínálni, melyeket a résztvevők életkorának és érdeklődési körének megfelelően, a pedagógusokkal közösen a csoportra tudunk szabni!

Egyes kikapcsolódási lehetőségek árát, a helyfoglalás díja nem tartalmazza. Ezek igénybevételével kapcsolatban kérjük érdeklődjön!

A településről könnyen megközelíthető:

  • Szeged: városnézés, múzeum, színház, vadaspark, füvészkert
  • Kiskundorozsma: szélmalom, Sziksósfürdő, CsúSziki kalandpálya
  • Mórahalom: Erzsébet Gyógyfürdő, nagyszéksóstói bivalyrezervátum
  • Ópusztaszer: Történelmi Emlékpark, Feszty körkép
  • Kiskunmajsa: Jonathermál Gyógy-és Élményfürdő, ’56-os múzeum

Ha felkeltettük érdeklődésüket, a további információkért keressenek bennünket bizalommal a borostyanetterem@napnet.hu e-mail címen, vagy a 62/287-118-as telefonszámon.

Kapcsolattartó: Tapodi Sándorné, Telefon: 70/330-5077.

Reklámfilm megtekintése az étteremről és a szállásokról.